Ha foszló kapaszkodóid elengedted.
A senkiföldjén lebegsz, úgy érzed.
Várj, míg lélekszárnyaid lebbenését észleled.
Ma élsz. Holnap kiolt egy pillanat.
Vajon csak e pillanatért vagy?
Azon túl vár időtlen önmagad.
Az égen minden csillag kivirágzik egy éjen, ha titkukra lesel álomszemeddel. A föld hínáros. Föléje lebbenj!
A szavaknak nagy hibájuk, hogy mindenki mást ért alattuk. Először egyeztetni kell őket, mint a különféle órákat.
A gyűlölet a legfélelmetesebb, legmágikusabb hatalom, amely eddig a földön megjelent. Túlszárnyal és lebír minden más emberi gyöngeséget; az egyéni önzést, kényelemvágyat, halálfélelmet. Fehérizzásig korbácsolja a fanatizmust, tömeggé olvasztja az embert, s az a saját pusztulása árán is csak pusztítani akar.
A csodák mindig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod, csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél rezzent a földön, ha ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki.
A jóságról nem tudni, honnan jön. Egyszerűen itt van, és lelkünk küszöbén mosolyog. Nem védekezhetünk ellene. Akármennyire észrevétlen, vagy éppen azért, be kell engednünk őt, eleinte hitetlenül, csodálkozva, végül a világ harsányan tetszelgő dolgainál jobban megszeretjük őt.
A gyógyító öröm egyenletes napsütés belül. Ez az élet kiolthatatlan lángja, amely kezdet nélküli s végtelenbe rezgő derűvel világítja meg a körülötte hullámzó erők szimbólumokban kifejeződő jelbeszédét.
A bölcs nem rombolja szét menedékét addig, míg nincs hová menekülnie.
Az öröm művészete abban áll, hogy önmagából táplálkozik. Nem szorul alkalomra, erőltetett csiholásra, mert akkor szalmalánggá válik, amelynek ellobbanása után mélyebbnek tűnik a sötétség.
Ne higgyük, hogy elegendő, ha mi magunk átérezzük és elgondoljuk mindazokat a szép és gyöngéd dolgokat, amely társunk iránt eltölt bennünket. Feltétlenül tudtára kell adnunk valamilyen formában neki is, különben nyugtalanná, bizonytalanná válik, érzelmileg fázni kezd mellettünk.
Ha szeretetet, figyelmet kívánunk partnerünktől, akkor előbb adjunk mi neki. Finom, tapintatos pantomim ez, az erők egészséges keringésének módja. Olyan labdajáték, amelyben kezdetben a mi kezünkben van a labda, s társunk csak úgy dobhatja vissza, ha előbb mi odadobjuk hozzá.
Égesd el testedet gondolataid tüzével!
Az emberek életéből csak az nő ki, aminek magját a múltban valahol elvetették.
Szepes Mária Alapítvány
