Egy szép dal a Kis Hercegnek (-:
Halász Judit : Semmi sem tökéletes
Az ember könnyen sírva fakadhat, ha engedte magát megszelídíteni...
Igen - mondtam a kis hercegnek -, akár egy házról van szó, akár a csillagokról, akár a sivatagról: ami széppé teszi őket, az láthatatlan.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Eljön az a pillanat, amelytől a neve egymaga elég imádságnak, mert már semmit sem tudsz hozzátenni.
Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek. (...) Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak...
- Hol vannak az emberek? - kérdezte később a kis herceg. - Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.
- Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem - mondta a kígyó.
A világon semmi sem olyan védtelen, mint a remény.
Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.
Az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket.
Egyetlen esemény felébresztheti a bennünk lakó, számunkra ismeretlen valakit. Élni annyit jelent, mint lépésről lépésre megszületni.
Hát igen, szeretlek (...). Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni.
Az elvétett mozdulat a sikerült mozdulatot szolgálja. A sikeres mozdulat pedig felmutatja a közösen keresett célt annak, aki elhibázta a magáét.
Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.
A léleknek is létezik hazája: a dolgok lényegének birodalmában.
Eszembe jutnak gyerekkori játékaim a homályos, aranyos kertben, melyet istenekkel népesítettünk be, a határtalan birodalomban, amivé ez az egy négyzetkilométernyi, egészen soha meg nem ismerhető, föl nem fedezhető terület vált számunkra. Zárt civilizációt teremtettünk, a dolgoknak olyan értelmük, a lépéseknek olyan visszhangjuk volt ott, amit soha senki más meg nem érthet. Mi marad ebből a gyermekkori árnyakkal népes, nagyszerű, forró, fagyos kertből, amikor az ember felnőtt lesz, és más törvények szerint él? Ha most visszatérsz hozzá, reményed vesztve, csüggedten haladsz el a szürke kövekből rakott alacsony fal mentén, s elámulsz, hogy ilyen szűk helyen elfért az ország, amely végtelenséged volt egykor; elámulsz, és tudod: ebbe a végtelenségbe soha többé nem fogsz visszatalálni, mert nem a parkba: a játékba kellene visszatalálnod.
Mester Tamás : Kis Herceg
