2010. november 29., hétfő

Szeretet idézetek

"A szeretet nem kötelesség, nem feladat.
Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot."  (Müller Péter)


"A szeretet: a szabadság jegyében áll.
Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe."(Müller Péter)


  "A szeretet tüzéből, ha igazi - hadd mondjam ki végre -, sohasem lesz parázs!
Ne hidd el, hogy a szeretet nem más, mint takarékra állított Szerelem.
Hogy az idő kimerítette, s most már nem lángolva ég, csak halványan parázslik.
Ezt ne hidd el! Soha! Minden vallás a szeretetet hirdeti, de "Örök Parazsat"
nem találsz egyetlen templomban sem, csakis Örök Lángot!
Ez a szimbóluma.
Ez így van nemcsak az isteni, de az emberi szeretetnél is - ha valódi. Lángol.
Öregen is lángol.
Mindig.
Különben nem szeretet."

Müller Péter


"A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán. " Müller Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése