Az ember számára egyetlen igazság létezik: az, amely őt emberré teszi.
A virágom... felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék.
Az alvó kis hercegben a legjobban a virágjához való hűsége hat meg: egy rózsa képe, mely akkor is úgy ragyog benne, mint egy lámpa lángja, amikor alszik... és ettől még törékenyebbnek tűnt a szememben. A lámpákra nagyon kell vigyázni: elég egy hirtelen kis szél, hogy kioltsa őket.
A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. (...) Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna.
Belém hasított a jóvátehetetlenség fagyasztó érzése. (...) Tűrhetetlennek éreztem már a puszta gondolatát is, hogy nem hallom többet a nevetését. Hiszen olyan volt számomra, mint forrás a sivatagban.
A mosollyal fizetni lehet. A mosollyal kárpótolni lehet. A mosollyal életet lehet adni. És van mosoly, melyért meghal az ember.
Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Egy sziklahalom megszűnik sziklahalom lenni, mihelyst akár csak egyetlen ember is úgy tekint rá, hogy benne katedrálist lát.
Szétszórt voltam és boldogtalan: tégy összeszedetté!
Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal.
Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít.
A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz.
Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat.
A megismerés nem részekre bontást, nem magyarázatot jelent. Hanem látást.
A boldogság jutalomként adatik meg neked az alkotó munka után. És a boldogság feltétele a küzdelem, a kényszer és a kitartás.
Az eszmék megosztják, nem pedig megmagyarázzák a világot.
Ha különbözöm tőled, azzal távolról sem sértelek, inkább gazdagítalak.
Mindig az elnyomás pincéiben születnek az új igazságok.
A szeretet mindenekelőtt a csendben való figyelem. Szeretni azt jelenti, hogy figyelsz.
A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt.
Jócskán akadt dolgom a fölnőttekkel. Közvetlen közelről láthattam őket. És nem mondhatnám, hogy ettől jobb lett róluk a véleményem.
Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: "Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok..." - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: "Láttam egy százezer frankot érő házat." Erre aztán fölkiáltanak: "Ó, milyen szép!"
Milyen kevés zajt csapnak az igazi csodák! Milyen egyszerűek a lényeges események!
Ne okozz nekem túl sok fájdalmat, ha nem igazán szükséges, és ments meg attól, hogy én valaha is fájdalmat okozzak neked!
Igazán hűségesnek lenni azt jelenti, hogy hű vagy önmagadhoz.
A bátorság nem a beszédben van. Hanem a választásban.
Nem tartom sokra a testi bátorságot; az élet megtanított arra, mi az igazi bátorság: ellenállni a környezet lesújtó ítéleteinek.
Minden tömegben vannak emberek, akiket észre sem vesznek, és akik csodálatos hírnökök. Ők maguk sem tudják, hogy azok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése