Most is az ellenséged vagyok, de az ellenségek is tisztelhetik egymást.
Sok háborút megvívtam életem virágában. Ezt birtoklásért, azt hatalomért, amazt a dicsőségért. Azt hiszem, a szerelemért harcolni mindnél előbbre való.
Ha valaha elbeszélik történetem, mondják el majd, hogy óriások közt éltem. Az ember úgy dől és kél, akár az őszi búza, de e néhány név soha nem merül feledésbe. Mondják el majd, hogy láthattam Hectort, lovak szelídítőjét, s mondják el, hogy Achilleus korában éltem.
Én már öltem. Hallottam halálhörgést. Láttam halálos sebet. Nincs benne semmi magasztos, semmi költői! Azt mondod, meghalnál a szerelemért, de nem tudod, mi a halál... És nem tudod, mi a szerelem!
Az embert megigézi az örökkévalóság. Azt kérdezzük hát: visszhangot vernek-e tetteink a századok során? Hallják-e nevünket idegenek, ha már rég nem leszünk? Kérdezik-e majd, kik voltunk? Milyen bátran küzdöttünk, milyen lángolóan szerettünk?
Az istenek irigyelnek minket. Irigylik a halandóságunkat. Azt, hogy bármelyik perc az utolsó lehet. Mindent megszépít számunkra a biztos halál.
A béke voltál az örök háborúban.
Én is azt akarom, amit mindenki más, csak én jobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése